Élménytúrák Sopronban


Egyedi városnéző séták Sopronban Taschner Tamás vezetésével.

A séták az élményszerűségre, a mesékre, legendákra és a történelmi hűségre épülnek.


Folyékony Sopron

5 kocsma, 5 történet, 2 óra, 1 város, azaz olyan gasztrotúra, melynek keretén belül a város nevezetes vendéglátó helyeit ismerjük meg, italfogyasztással és ételkóstolóval. A sétán továbbá megismerjük a poncichterek történetét, miből készült a Hillebrandin és MOPSI és hol voltak a régi vendégfogadók Sopronban. A túrán maximum 15 fő vehet részt

Nagy kalandtúra- igazi rejtvények és kalandok Sopronban

Nagy kalandtúra - igazi rejtvények és kalandok Sopronban csoportoknak 10-100 főig. A túra során a csoportoknak titkos üzeneteket kell megkeresni és célba juttatni. Az üzeneteket kocsmákban, templomokban, szobrok és emléktáblák mögé rejtettük és a nyomozás során feltárulnak e nevezetességekhez kapcsolódó történetek is.

Rejtőzködő Sopron

Sopron a kelták és rómaiak korában. A séta témái: fórum múzeum, Borostyánkő út, Izisz szentély, Mithrász kultusz, lapidárium, élet a kelták és rómaiak korában. (Az idegenvetés díja a belépők árával növekszik.)

Sopron a magyar Liszt város

Zenés idegenvezetés a mindig magyar Liszt Ferenchez kötődő emlékhelyekhez a belvárosban. Liszthez kötődő legendák, történelmi adalékok ismertetése, a művész soproni látogatásainak felidézése. Mit írt Róma város polgármestere 1886-ban Sopronnak?

Misztikus Sopron

Történetek a város sötét múltjából, megidézzük az egykori lámpagyújtogató szellemét, hogy mesélje el a soproni szűz legendáját, a híres középkori bűneseteket, a Pék kereszt, Kecske templom, stb. legendáját. Esti fáklyás idegenvezetés!

Mesélő városrészek

Kerékpáros idegenvezetés Sopron külvárosaiba, ahol fény derül arra, hogy hol küzdöttek a gladiátorok életre-halálra Sopronban, hol forgott a soproni szélmalom kereke, hogy kerül egy ízig-vérig Bauhaus épületre cirill írás, miért épült a Bolondvár? (Az idegenvezetés díjában a kerékpárkölcsönzés nem szerepel.)

Tündérösvényen

Sopron a tündérfesztivállal hivatalosan is tündérvárossá is vált. A város parkjaihoz, tündérdombjaihoz mesék kapcsolódnak, melyek felfedik előttünk a tündérpor titkát, az emlékezés fájának történetét, vagy éppen hol pihennek a nyári melegben a kis tündérek.

Kékfrankos Expressz

30 fős oldtimer busszal 3 soproni pincészet meglátogatása. A nagyüzem, az „öreg róka” és a feltörekvő. 3 pince, három stílus, de mégis összetéveszthetetlenül Sopron. Egy turnus ára, mely magába foglalja a transzfert, borkóstolót ( 3 fajta bor / pince) és a saját kóstolópoharat, az idegenvezetést.

Időtartam 3 óra

Dűlőtúra, avagy traktorbuli a soproni borvidéken

Mely során feltárulnak a soproni borvidék titkai. A szerelvénnyel bejárjuk Fertő menti és a városkörnyéki szőlőskerteket, ahol a bor mellett a látvány nyújt felejthetetlen élményeket. A program tartalmazza a transzfer, vezetés díját és 3 féle borból kóstolót.

Időtartam 2 óra

Traktorpiknik - traktorral felfedezzük a soproni borvidéket, melynek keretén belül egy csodás helyen megterítünk és saját borainkat, ételeinket kínáljuk. A program során megismerjük a tájat, a borvidék történetét és közben elmerülünk a táj ízeiben. A túrán maximum 16 fő vehet részt.

TOP of Sopron

Kiemelkedő helyek, kiemelkedő borok Szöveg: Toronytúra borkóstolással. Látogassa meg vezetéssel, soproni csúcsborok kíséretében a Tűztorony őrszobáját, az orsolyita csillagvizsgálót, az evangélikus templom tornyait.

Katonák, kéjnők, kalandorok

Látogatás Sopron múltjának sötét bugyraiban, amikor 3 nyilvánosház is működött és a Kuruc-dombi szélmalom előbb kaszárnya, majd egy tarka-barka társaság lakóhelye volt.


A túrák csoportosan vehetők igénybe!

A túrákról érdeklődni Taschner Tamásnál lehetséges:
Mobil: 30/9291204 vagy Email: napoleon69@t-online.hu