Sopron története


Sopron a középkorban az ország hét legfontosabb szabad királyi városának, majd koronázóvárosának egyike.
Történelmi városmagja a 17. századtól csaknem megbontatlan egységként őrződött meg.
Neve a magyar és az európai történelem lapjaira is felkerült.


Térségek és kultúrák találkozása

Sopron környéke már az őskor óta kiváló élőhelyet biztosított az itt megtelepedő lakosság számára, a táj és az ember kölcsönhatása alakította az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál fekvő területet. Régi római kereskedelmi utak is futnak itt, legjelentősebb a Borostyánkőút, melyet a bronzkor óta használhattak. A virágzó Scarbantia római városfalak mentén alakult ki a középkori Castrum Supron ispánsági központja, a sánc vörösre égett maradványai szinte bármelyik belvárosi építkezésen előbukkan.

Az adottságok

Jelentőségét, hírnevét és szépségét elsősorban annak köszönheti, hogy a kívülről érkező legmodernebb hatásokat beengedte a falai közé, s azokat befogadva - gazdasági jelentőségét is meghaladóan - a magyarországi urbanizáció és polgárosodás élenjárójává vált. Régi címerének kitárt kapui szimbólumokká váltak, melyek a polgári életideál szabadságát, gondolkodásbeli nyitottságát jelképezik.

A település hétköznapjait mindenkor döntően befolyásolta, hogy hiányoznak mellőle és közvetlen közeléből azok a természeti képződmények, magas hegyvonulatok, áthatolhatatlan mocsarak, sebes sodrású folyók, melyek akadályokat állítottak a minden korban közlekedni, kereskedni, tapasztalni, tanulni vágyó polgárok elé. A városon közlekedési, kereskedelmi utak haladtak keresztül, vagy metszették egymást, s ez vonzotta a régi korok embereit, történelmivé avatva a helyet, környékével együtt. Ezt az adottságát kiegészítette az a körülmény is, hogy történetének utolsó 1100 évében Sopron határvárosként, első állomása volt a nyugat felől érkező utasoknak, emporiuma Európa gazdasági javainak és szellemi kincseinek. Ebből a történelmivé formálódó földrajzi adottságból nőtt ki a település évszázadokon átívelő kultúraközvetítő szerepe is.

Régészeti kultúrák

Újkőkori, réz- és bronzkori kori leletek tanúsága szerint, a későbbi város környéke feltehetően már az időszámításunk előtti VI. évezredtől településekkel benépesített volt. E korai időszakokban elsősorban a mai települést körülölelő dombok vonzották a letelepedőket. Tárgyi emlékek – köztük a legbecsesebb ún. hasfalvi bronzkorong – bizonyítják, hogy a Kr. előtti 1000 körül már messzire nyúló kapcsolatok ágaztak ki a településről. A valószínűleg kultikus célokat szolgáló bronzkorong párját dél-svédországi lelőhelyen találták meg a régészek. Mindkettő eredete feltehetően egy fél Európát átszelő kereskedelmi tengelyhez kötődik. Valószínűleg ez a tengely, és az itt vele érintkező táj szépsége csalogatta ide a rövidesen megszülető város első római polgárait, akik kelta (boii) lakosságot találtak a környéken. 

Az Augusztust követő császár, Tiberius (14-37) uralkodása idejéből való első említése nagyjából időszámításunkkal teszi egyidőssé Oppidum Iulium Scarbantiát, Sopron római kori ősét. A kereskedők és kiszolgált katonák, veteránusok által benépesített település rövidesen fontos csomópontként kapcsolódott a Vindobona (Bécs) és Carnuntum (Deutsch-Altenburg) közötti úthoz. Kereskedelmi jelentőségét bizonyítja, hogy az I. század utolsó harmadában – valószínűleg Vespasianus (i.sz. 69-79) császár uralkodása idején – municípiumi rangra emelkedett. Ez a lépés a kedvezőbb önkormányzati lehetőségek mellett nagyobb szabadságot biztosított az itt élő kereskedők számára is.

Borostyánkő-út mentén felépülő Scarbantia tervszerű városrendezéssel, törvényházával (curia), közfürdőjével, fórumával, a capitoliumi istenségek szobraival lassan a provinciák jellemző „kis Rómájává” fejlődött. Az V. század elején Scarbantia lakói a népvándorlás veszélyei elől nagyobb részt Itáliába menekültek, 456-ban pedig feltehetően földrengés is megrongálta a falakat.

Szerző: Dr. habil. Tóth Imre PhD.

Anyagi fejlődés és gazdaság

Sopron gazdasági élete főként a kézművességre és a kereskedelemre épült. Később a polgárok nagy része a jelentős szakértelmet és befektetést igénylő bortermelésre is berendezkedett. A városi mestereket tömörítő céhek fontos szerepet játszottak a gazdaságban, a társadalomban, sőt a vallási életben is, de a 19. századtól a céhen kívüli vállalkozások száma is egyre gyarapodott.

Középkor. Kereskedelem, városi jogok
A Római Birodalom összeomlását követően pusztulásnak indult város feltámadása a magyar törzsek megjelenésével kezdődött a X-XI. század fordulóján. A XI. század középső harmadában, környékünkön is megalakult a királyi vármegye, melynek első ispánja névadója is lett a vár köré szerveződő településnek. A Cyperon néven említett vár 1096-ban egy időre az országon átvonuló Bouillon Gottfried keresztes csapatait is feltartotta, ötven évvel később pedig a korai magyar történelem egyik kútforrása, a szicíliai arab utazó, Idríszi is „jelentékennyé városnak” nevezte a helyet.

A valóságos várossá válásra azonban még több mint száz évet kellett várni. Sopron polgárai a XIII. század derekán a magyar uralkodók mellé álltak, a cseh királlyal, II. Przemysl Ottokárral szemben. Hűségükért cserébe IV. (Kun) László 1277-ben megerősítette elődei (IV. Béla és V. István) általunk már nem ismert, elveszett szabadalomleveleit és szabad királyi város rangjára emelte a települést. A várossá válás teremtett kedvező feltételeket kereskedők nagyobb arányú és végleges betelepedésének. Ezek nagyobb számban németek, kisebb arányban zsidók voltak.

Az ekkor még feltehetően gyér lélekszámú város fejlesztésére vonatkozó írott forrásunk I. Károly 1324. január 29-én, Visegrádon kelt oklevele, melyben védelme alá veszi Sopronban véglegesen letelepedni kívánó betelepülőket. A megjelenő idegenek magukkal hozták a nyugat-európai városforradalom eredményeit, s ezzel jellegében is igazi civitassá alakították a várost. A polgároknak a nemesi városvezetéssel szembeni fokozatos térnyerése a XIV. század folyamán következett be. 1317-ből rendelkezünk biztos adatokkal arról, hogy a vagyonos polgárok 12 esküdtet delegáltak városi bíró mellé, s ezek együtt alkották a városi tanácsot. Nem sokkal ezután honosodott meg német mintára a polgármesteri tisztség (magister civium), amely Sopronon kívül Magyarországon csupán Pozsonyban tudott gyökeret verni.

Az iparűzők számát és arányát tekintve Sopron ugyan jelentősen elmaradt a valódi európai városok mögött, a XIV. században mégis látványos urbanizációs folyamat zajlott le a városban. Ebben az időben erősítették meg falait, melyek között megjelentek az első magyarországi koldulórendek képviselői. Ez a városiasodás egyik fokmérőjének számított, hiszen a ferences és domonkos szerzetesek elsősorban a fejlettebb és népesebb centrumokat szemelték ki letelepedési helyüknek. A XIV. században még szintén ritka országos vásártartás jogát kapta meg a város. A falak között élő kereskedők már 1297-ben az ország egész területére kiterjedő vámmentességet, Károly Róbert idején a kamara haszna fizetése alóli szabadságot, majd Zsigmond uralkodása alatt (1402) árumegállító jogot nyertek. Saját árucikkekkel ekkor Sopron még nem tudott bekapcsolódni a nemzetközi kereskedelem vérkeringésébe. Későbbi legfőbb kiviteli terméke a bor a XIII. századig nem rendelkezett piaccal külföldön, csak a XV. században vált jelentős exportcikké.

A koraújkortól a 20. századig

Az ország három részre szakadásának háborús korszakában – átmeneti lassulás után – ismét erősödött Sopron gazdasága, új céhek jelentek meg, a soproni mesterek mellett protestáns menekültek is erősítették a városi ipart, átépítették a városházát (1615) és a külvárost is fallal vették körül. Sopron építészeti jelentőségét, belvárosának kompakt egységét bizonyítja, hogy II. Lajos városképi okokból megtiltotta a Fő tér egyik házának lebontását. (Utóbbi gesztus az első ismert „műemlékvédelmi rendeletként” is elhíresült.) A város gyorsan talpra állt, amikor 1679-ben katasztrofális pestis söpört rajta végig, s átvészelte a három évvel korábbi, pusztító tűzvészt is, melynek hamujából szinte egy új, barokk város épült fel a XVII-XVIII. század fordulóján. Ekkor nyerte el végleges formáját a város szimbólumává vált Tűztorony, mely római alapokon nyugszik, de a XIII- XV. század alatt már többször átépítették. 

A XVIII. században ipar és kereskedelem terén, életmódban és kulturálisan is előrelépett. Nyugatról érkező mesterek modern technikákat honosítottak meg a kézműiparban, a század befejezése előtt megjelent a városban néhány céhen kívüli vállalkozás, külföldi árukkal foglalkozó nagykereskedés, biztosítóüzlet, manufaktúra, sőt a nagyobb műhelyekben és a brennbergi bányában megszületett a "negyedik rend", a munkásság is. Az egyéni vállalkozások megjelenése szinte megelevenítette azokat a hatásokat, melyeket a francia eszmék elterjedése keltett a századvégén. 

A XIX. században a városban kiváló iskolarendszer működött, polgári egyesületek fejlesztették a kultúrát, különösen a zenei élet terén, de másutt is jellemzővé vált a nemzeti gondolkodás, a magyar nyelvű művelődés. A soproni polgárok saját üzletük fejlesztése mellett megalkották a gazdaságot kiszolgáló intézményeket és eszközöket is. 1842-ben a soproni Takarékpénztárt, a következő évben a Casino egyesületet, és szinte valamennyien részt vettek hazánk második vasútvonalának, a Sopron-Bécsújhelyi vaspályának (1847) létrehozásában. Mindezekben a fejlesztésekben közreműködött a közelben birtokos gróf Széchenyi István és jószágigazgatója, Lunkányi János is. 

Az 1867-es kiegyezést megelőzően Sopron már további lépéseket tett a fejlődés útján. A neoabszolutizmus idején Buda, Pozsony, Kassa, és Nagyvárad mellett egyike lett az országot behálózó öt katonai, polgári közigazgatási kerületnek. Hatóköre az egész Dunántúlra kiterjedt. A város kedvező fekvése és mezőgazdasága mágnesként vonzotta a befektetőket, ami elsősorban a hitelélet élénkülésében öltött testet. A kiegyezéssel megszűnt közigazgatási szerepet ellensúlyozta a dualizmus időszakának egész országra kiterjedő példátlan növekedése, mely leglátványosabb eredményeit a millenniumi készülődés idején tudta felmutatni. A város anyagi helyzete ugyanakkor romlott, halmozódott a hiány, melynek növekedésében nagy szerepet játszottak a fentebb említett beruházások.

Fejlődés a 20. században

Az első világháborús békéket követően elsősorban Sopron került válságos gazdasági helyzetbe a nyugat-magyarországi térségben. A monarchia közös piacának elvesztése, majd pedig saját piackörzetének elcsatolása rendkívül érzékenyen érintett a várost. 1921 után lehangoló képet fogadta a városba érkezőket. A piactér elnéptelenedett, még a hetivásárok napjain is kihalt képet mutatott, az üzletek kongtak az ürességtől. Sopron saját erejére és a kormányzati szervek segítségére támaszkodva próbált kilábalni a válságból. A tervszerű várospolitika új funkciókkal gazdagította Sopron regionális és országos gazdasági szerepét. 

A Trianon után elszakított hagyományos magyar üdülőhelyek kieséséből származó űrt a húszas évektől Sopron próbálta meg betölteni. Újszerű próbálkozás volt a textilipar bővítése is, melynek köszönhetően a várost a "magyar Manchesterként" emlegették a két háború korában. 
Sopron és polgársága sokat szenvedett a II. világháborúban, 1944-45-ben több légitámadás is érte. A háború 1945. április 1-jén ért véget a városban és környékén. A háborút követően több kényszerintézkedés sújtotta Sopront. Német lakosságának jelentős részét kitelepítették. A vasfüggöny szomszédságában elkerülték a fejlesztések. 1950-ben elvesztette megyeszékhelyi rangját. Sopron kistérségi szerepkörét először járási székhelyként élte meg, majd ezek megszűnte után az egykori járásától kiterjedésben nem sokkal különböző, mintegy 40 település számára a középfokú ellátás központja lett.

Szerző: Dr. habil. Tóth Imre PhD.

Kultúrváros

Földrajzi helyzete miatt Sopron fontos kultúraközvetítő szerepet töltött be a magyar történelemben. A város műveltsége a 20. századig alapvetően német volt. A jómódú, iskolázott és vallásos polgárok a 16. században nagyobbrészt protestánssá váltak, később azonban a katolikus megújulás, a felvilágosodás és a 19. századi polgárosodás gondolata is otthonra talált a Dunántúl egyik legfontosabb iskolavárosában.

Reformáció és katolikus reform

A város egyik fénykora egybeesett Magyarország történelmének egyik legválságosabb periódusával. Az ország nagy részének oszmán megszállása idején a keresztény Nyugattal szoros kapcsolatban álló város egyik legfőbb feladata az európai kultúra befogadása és közvetítése volt. A XVI. század elején a reformáció szelleme sugárzott szét Európa-szerte. 
Sopronban az elsők között juthattak táptalajhoz a lutheri gondolatok, s ezek nemsokára a Dunántúl egyik legrégibb evangélikus líceumának alapításához vezettek 1557-ben. Jéna, Wittenberg, Tübingen, Lipcse, Halle és Altdorf egyetemei bocsátották ki a líceum vezető tanárait és rektorait, akik kezei alatt a legmodernebbül felvértezett hazai jogtudó értelmiségiek, teológusok, bölcsészek, matematikusok, orvosok, botanikusok nevelkedtek fel. 
Sopronban az ellenreformáció sem erőszakos rekatolizálásban, hanem katolikus reform képében jelent meg, azaz a régi egyház hívei a kultúra terén, oktatásban, irodalomban, zenében vették fel a harcot Luther követőivel szemben.

Tudomány, kultúra az újkorban

Ekkorra Sopron már ezer szállal kapcsolódott a nyugat-európai kultúrkörhöz. Az itt megtartott országgyűlések (a XVI. században egyszer, az 1600-as években négy alkalommal adott helyet országgyűlésnek, két királynét koronáztak a városban, és itt választották királlyá 1625-ben III. Ferdinándot) révén a város belekerült a nemzetközi hírközlő láncolat híráramába. 

A soproni városvezetés már nagyon korán – ebben az időben – kísérletet tett rá, hogy szisztematikus gyűjtéssel megszerkesztett várostörténettel maga is beavatkozzon az önmagáról kialakult nemzetközi képbe. Ennek a kísérletnek eredményeképp készült el Faut Márk városi krónikája, az 1610-es években. 1604-ben alapította meg a Páduában doctor utriusque jurissá lett Lackner Kristóf polgármester az első magyarországi tudós társaságot, melybe egyetemet végzett tanult embereket és nemes férfiakat és polgárokat (s velük együtt feleségeiket!) vettek fel tagnak. A társaság előhírnöke lett a később nagy számban megalakult soproni egyesületeknek. A XVII-XVIII. század fordulóján a város vezető értelmiségi köreiből számosan lettek tagjai külföldi – elsősorban német – tudós társaságoknak. A Tudós Társaság a zenének is teret adott, mely a városi polgárság zenei igényességét bizonyítja. E kor emléke Rauch András háromszólamú motettás madrigál- és quolibettes szólamkönyve, valamint az a – Wohlmuth János által 1689-ben készített – kéziratos virginálkönyv, amellyel egy Stark nevű kocsmáros tanította 12 éves fiát zenei játékra, s mely által a legrégebbi magyar hangszeriskolát hagyta az utókorra.

A XVIII. század végén alakult meg a hazai felvilágosodás egyik legjelentősebb irodalmi egyesülete, a Soproni Magyar Társaság. Nagycenken élt a Nemzeti Múzeum alapítója Széchenyi Ferenc titkárával, Hajnóczy Józseffel, a hazai liberális gondolkodás egyik úttörőjével, aki először fejtette ki Magyarországon a törvényelőtti egyenlőség, a jogkiterjesztés és népképviselet elveit. A közeli Eszterházán működött az egyetemes zenekultúra egyik legkimagaslóbb egyénisége Joseph Haydn. Utóbbiak mindketten szoros soproni kapcsolatokkal rendelkeztek.

A XIX. század a soproni kultúra nagy évszázada volt. Soproni színház színpadán a német színészet legnagyobbjai léptek fel. Az 1829-ben alakult Soproni zeneegyesület létrehozta az első zeneiskolát Magyarországon. A szomszédos Doborján (Raiding) szülöttjének, Liszt Ferencnek a zenei tehetségét állítólag egy soproni zsidó asszony ismerte fel először. Zenei képzésében apja mellett a hagyomány szerint Kurzweil Ferenc a soproni zeneegyesület elnöke is részt vett. Liszt saját állítása szerint első nyilvános hangversenyét Sopronban adta, 9 éves korában. A közben világhírűvé lett zeneszerző később többször (1820 után 1840., 1846., 1874., 1881.) visszatért a városba, hogy ott koncertet adjon.

Kitörés a kényszerhelyzetből: a kultúra fejlesztése

A 20. század sok változást hozott Sopron kultúrájában. A számos kedvezőtlen hatás mellett előnyöket is érték az itt élőket. Az első világháború és a határmegvonás, területvesztés után vált meghatározó ágazattá Sopronban az idegenforgalom, és a város a húszas években pedig erősíteni tudta iskolavárosi rangját is. A békekötések után Sopronba költöztették a selmeci bányászati főiskolát, mely a 18. század végén Európa legjelentősebb műszaki akadémiája volt. A főiskola Sopronban egyetemi rangot kapott.

A vasfüggöny mögé kényszerült Sopron a kultúra fejlesztésében, az idegenforgalom fellendítésében és ehhez szorosan kapcsolódva a műemlékek megóvásában, restaurálásában és bemutatásában látta a kivezető utat a második világháború utáni válságból. A belváros feltárását, melyet a legjobb magyar szakemberek végeztek, nemzetközi érdeklődés kísérte. A soproni műemlékvédelem ügye 1962-re kormányprogram szintjére emelkedett, és komoly pénzösszeget fordítottak a feltárások meggyorsítására. Az 1970-es évekre sikerült látványos eredményeket elérni, aminek következtében a város Európai Műemléki Aranyéremben részesült.

Szerző: Dr. habil. Tóth Imre PhD.

Határváros

A város térsége 796-tól a Frank Birodalom keleti határtartományának (Oriens) részét képezte, majd a 11. századtól Sopron határvármegye központja lett, meghatározó szerepet játszott a nyugati határszél igazgatásában. A határ később is politikai és lélektani választóvonal maradt, de egészen a 20. századi határmegvonásokig átjárható volt. A II. világháború utáni vasfüggöny nemcsak szomszédos nyugati, hanem a magyarországi területektől évtizedekre elszigetelte Sopront.

A határ, amely összeköt, nemzetiségek
Az Európai Unióban 2004. május elsejéig, a korábbi tizenöt tagállam lakosságának egynegyede élt határ menti régióban. A csatlakozó országokkal ez az arány már a lakosság közel felét jelenti, közöttük vannak környékünk lakói is. A határ számukra korántsem jelentett áthághatatlan akadályt a történelemben. 

A korai időkben a határok az eltérő anyagi kultúrájú közösségek letelepedésének természetes vonalát követték. A politikai határok kialakulására a rómaiak megjelenéséig kellett várni. A rómaiak helyét átvevő avarok, frankok után vették birtokukba a térséget a magyar honfoglalók. 
A magyar félnomád, törzsi állam azonban csak majd száz évvel később tette meg első határozott lépéseit területi alapon szervezett állam létrehozására. Ennek részeként alakult ki a határvédelem intézménye – a gyepü, mely amolyan „senki földjeként” a természeti adottságok kihasználásával és mesterséges építményekkel nehezítette a területen való áthaladást. 

A Német-Római Birodalom keleti tartományának létrejöttével a határok fokozatosan kelet felé kúsztak, majd a Lajta magasságában megállapodni látszottak. A magyar királyságot az Ostmarktól elválasztó „mezsgyét” a hadak mellett mind több kereskedőkaraván, egyetemre induló fiatal, vándorló céhlegény lépte át. A gyepű gyorsan zsugorodott, majd a 16. századra megszűnt. Politikai katonai, kulturális és lélektani választóvonalnak számított azonban a vidék a 16-17. században is, amikor az oszmán-török katonai akciók hatóköre épphogy elért az Alpok lábáig, alig túlnyúlva a Hanság keleti peremén.
A lakosság létszámára a pozitív hatással volt az amúgy a nehéz másfélszáz esztendő, ami alatt a török elől menekülő hódoltsági magyarok, szlavóniai horvátok találtak menedéket, új hazát a nyugati végek magyarjai és németjei között.

A határ, amely elválaszt

Közös történelmüknek véget vetettek a 20. század háborúi és békéi, melyek vámsorompót, vámőrséget, határátlépési igazolványt, útlevelet és vízumot hoztak magukkal. 
A század első „nagy háborúja” emberek tömegeit kényszerítette a halálba, a háborút lezáró békék pedig hosszú időre lehetetlenné tették a szűkebb és a tágabb térség – leginkább a közép-kelet-európai kisállamok - kiegyensúlyozott fejlődését. A hatalmas energiákat felszabadító nacionalizmus hosszú időre bezárta Sopron mindig nyitott kapuit. Megyéje nagy része, Vas – és Mosonvár megyék zömében németek lakta vidékeivel együtt, az Anschlusstól eltiltott Ausztriához került kárpótlásként. 

Szomszédunk Sopront jelölte ki legfiatalabb tartománya, Burgenland székhelyéül, ám 1921 decemberében népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz tartozzon. A soproniak Magyarország mellett döntöttek, ekkortól hívják „a leghűségesebb városnak” (Civitas fidelissima). A szavazás napja, december 14-e – a Hűség Napja – azóta is Sopron és Magyarország ünnepe. A határok meghúzása, megyéje egy részének elvesztése komoly bajt jelentett a városnak, melyet azonban enyhített a két háború közötti korszak kiváló várospolitikája. Utóbbit Sopronyi-Thurner Mihály, a népszavazás magyar sikeréért legtöbbet tevő polgármester irányította, 1918-tól 1941-ig.

A második világháború szörnyű pusztításai után az addiginál is súlyosabb kényszerintézkedések zárták el a várost a külvilágtól. Hasonlóan más határterületekhez, itt is vasfüggöny ereszkedett súlyos erővel a térségre. Sopron fekvéséből eredő addigi előnye, nyomasztó hátránnyá vált. Kényes földrajzi elhelyezkedése miatt lehetetlenné vált a "normális" kapcsolattartás most már Magyarország felé is. (Kettős elszigeteltségéből azért némi előny is származott, ha más nem az, hogy falait a szocialista nagyipar, valamint annak városkép átalakító hatása is elkerülte.) 
A súlyos elszigeteltség megszűnésére reményt ébresztett az 1956-os forradalom, mely a nyugati határszélt is elérte, ám a térség a magyarság egyik modernkori exodusának lett a színtere. Illúziónak tűnt, hogy a „befagyott” határ ismét olyan anyagtalan és áttetsző legyen, mint régen, amikor elválasztott, de nem elszigetelt. 

A hidegháborús klisék csak a hatvanas években kezdtek enyhülni, amikor a kormány vízumkönnyítései következtében kezdett az osztrák állampolgárok érdeklődése Sopron felé fordulni. Ez a folyamat később a „bevásárló turizmus” kedvelt célpontjává tette a várost. Az idegenforgalom a második világháborút és az ötvenes éveket követő visszaesést lassan, a hetvenes évekre volt képes kiheverni. 

A lassú oldódást követően – szinte kárpótlásként - ismét megadatott, hogy a város átélje régi történelmi szerepét, és kaput nyisson a világra. Az 1989 augusztus 19-én Sopronpusztán szervezett Páneurópai Piknik szimbolikus eseménnyé vált a bipoláris világrend szétesésének folyamatában. A szocialista világrendszer bukása, a Szovjetunió hatalmi helyzetének megroppanása, a hidegháború vége és hosszú évek gazdasági, katonapolitikai folyamatainak együttese teremtett kedvező alkalmat arra, hogy Sopron a német egység megvalósulásának egyik jelképévé, az európai határok kinyitásának, és a vasfüggöny lebontásának előmozdítójává váljon.

Az 1989-90-es geopolitikai változások következtében Sopron és környéke fejlődése új keretek közé kezdett illeszkedni. A plurális demokrácia kiépülése mellett megindultak a külföldi tőkebefektetések, és a város Ausztria szomszédságában ismét hozzájárul a magyar-osztrák határmenti térség integrált fejlesztéséhez. Az elszigetelődés kora történelmi léptékkel számolva nem tartott sokáig, és – ha úgy tetszik – a történelem visszatért saját kezdeteihez. Véget ugyan nem ért, de esélye van annak, hogy a kultúrák, népek, nemzetiségek közösségeit – a régészeti kultúrákhoz hasonlóan – ismét csupán a ma már könnyen legyőzhető természet adta határok és távolságok válasszák el egymástól

Szerző: Dr. habil. Tóth Imre PhD.

 

Forrás: http://turizmus.sopron.hu