In Vino Lidia a Hotel Sopronban

Pénteken kora délután indultunk Sopronba. Őszintén szólva nagyon vártam már ezt a hétvégét, viszont tele voltam görcsökkel, mert nem sikerült időben elindulni, illetve már három hete küzdöttem az influenzával. Úgyhogy akármennyire is szerettem volna pozitívan hozzáállni a hétvégéhez, nem ment az elején könnyen. Kicsit tartottam a hoteltól is; láttam róla képeket, de mindannyian tudjuk, hogy a valóság sokszor csalódást okoz.

Ám időben megérkeztünk és annyira szerencsés voltam, hogy ha csak tíz percre is, de találkozhattam az idősebbik húgommal és a családjával, akik nagyon hiányoztak már nekem.

Ugyanakkor az érkezés után kiderült, hogy a szombati borkóstoló elmarad és nagyon gyorsan össze kellett magunkat szedni a viszonylag korai kezdésre. 

Kellemes meglepetés volt, hogy a Sopron Hotel igazán gyönyörű, teljesen fel van újítva és nagyon ízlésesen, harmonizáló színekkel van berendezve. Be kell vallanom, picit finnyás vagyok a hotelszobákra, de itt azt éreztem, hogy minden igényemet kielégíti. Tisztaság, a fürdőszoba piperecuccokkal feltöltve, és csodálatos volt a kilátás is.

A borkóstoló előtt vacsoráztam, amire így visszagondolva igazán semmi szükség nem volt, mert igazán jó minőségű, széles választékból álló borkorcsolyákkal láttak el minket a kóstoló során. Finom sajtokat, gyümölcsöket, sonkákat és pékárukat kaptunk.

Még egy mondat erejéig visszatérnék a Sopron Hotel konyhájára. A reggeli igazán bőséges, a választék széles és nagyon-nagyon finomak a készételek. A pékárut például minden nap frissen Ausztriából hozzák és végre egy hely, ahol a rántottát meg tudtam enni:). A vacsorával sem volt semmi kifogásom, viszont a reggeli mindent vitt.

Térjünk vissza a borkóstolóra. Lídia úgynevezett Bor-Box keretében hat tétellel ismertetett meg minket. Welcome drinknek Törley Francois President Piont Noir Rosé Nyerspezsgőt kóstoltunk 2014-bol. Nekem nagyon ízlett, annak ellenére, hogy az „édes” pezsgőhöz vagyok szokva. Ha ki kell emelnem a kóstolóról egy vörös és egy fehér kedvencemet, akkor az a Mészáros Latino Reserve Malbec 2015 lenne, valamint Kamocsay Ihlet Cuveéje 2017-ből. Az utóbbi különösen belopta magát a szívembe, és biztos vagyok benne, hogy nem most fogyasztottam utoljára. A kóstolást Disznókő „1413” Édes Szamorodnival zártuk. Nagyon jó társaság jött össze, és a kezdeti bizonytalanság is igazán hamar feloldódott. Annak ellenére, hogy már többször részt vettem az In Vino Lídia több borestjén, mindig nagyon nagy élvezettel hallgatom az előadást, amit talán nem is előadásként, hanem meseként él meg a résztvevő. Továbbá arra is figyelmes lettem, hogy néhány részlet, adat már ismerős nekem, és az igazat megvallva ilyenkor mindig büszkeség fogott el :). Lídia lebilincselő és magával ragadó volt, úgy elszállt három óra, hogy észre sem vettük. Az egyik résztvevő kommentje nagyon megragadt a fejemben: „Itt nem szégyen borhülyének lenni.”. Azt hiszem, magam sem fogalmazhattam volna meg jobban, hogy miért nem éreztem magam sohasem feszélyezve Lídia estjein. Egy szó, mint száz szuper volt a rendezvény!

 Másnap esett az eső, és őszintén szólva nekem nem sok kedvem volt kimozdulni. Viszont azt mondtam magamnak, hogyha eljöttél Sopronba, muszáj látnod is. Összeszedtük magunkat és részt vettünk a hotel által szervezett Folyékony Sopron túrán. Igazi kis private túrára sikeredett a városnézés, mivel mindenki lemondta, csak mi ketten tartottunk ki. Taschner Tamás – a túravezető – lenyűgöző volt. Mindig történelmi analfabétának érzem magam az idegenvezetők mellett, és ez most sem volt másképpen :) Nagyon tetszett, hogy Tamás rendkívüli türelemmel válaszolgatott a kérdéseinkre, és Sopron történelmét a bor történetén keresztül mutatta be nekünk. Olyan eldugott kis ékszerdobozokba ültünk be enni, vagy akár bort kóstolni, amiket az utcáról észre sem vettem volna. Megtudtam, hogy Sopronnak is van koronázó temploma és azt is, hogy mi az a Mopsi :). Ez utóbbi igencsak elnyerte a tetszésemet, és fel is melegített a túra végére. Mindig is szerettem a tematikus városnézéseket, és most sem csalódtam, a hideg szél és eső ellenére a legjobb választás volt a kora délutánt Tamással tölteni. 

 A szombat estét és a vasárnap reggelt a hotel vadonatúj wellness részlegében zártuk és nyitottuk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra. Örültem, hogy éjszakai és nappali fényben is volt szerencsém látni a magasból a várost. Vasárnap reggel ellátogattunk a Kakasbonbon kézműves csokoládé manufaktúrába. Szabó János hihetetlen szeretettel és kedvességgel fogadott minket. A pici, vintage stílusban berendezett üzlet azonnal levett a lábamról. Amerre csak néztem, gyönyörűen becsomagolt táblás csokoládék különböző méretekben, csipkék, virágok, ízléses díszítés és elsősorban szemet gyönyörködtető, kézzel készített bonbonok. Ezekről utóbb kiderült, hogy nem csak a szemet gyönyörködtetik, hanem az összes érzékszervünket. Elég sok bonbont kóstoltunk meg, és megtapasztalhattam, hogy még a csokoládé roppanásában is van különbség. Arra a mai napig emlékszem, ahogy a málnás bonbon íze szétfolyt a számban. El is döntöttem, hogy én többet bizony nem fogok csokit venni a szupermarketek polcáról, és ha több időmbe is fog telni, hogy beszerezzem őket, de a kézműves csokoládék fogyasztója leszek. Lebilincselő volt hallgatni a vállalkozás történetét, és szó szerint éreztem a szeretetet, ami Jánosból a csokoládé felé áradt. Jó két órát töltöttünk nála, de bírtam volna még hallgatni, viszont el kellett indulnunk utunk utolsó állomására, Rusztra.

Ruszt (osztrák nevén Rust) ma Ausztriában van, de nagyon közel fekszik a magyar határhoz. Nem csoda, az első világháború végéig Magyarország része volt. Nem volt kérdés, hogy ellátogatunk oda, mivel, mint utóbb megtudtam, a borszakmában elismert legmagasabb képzés London mellett ott folyik. Lídia némi túlzással transzba esett ezen a helyen :). Ruszt ma szép kis osztrák település, kedves emberekkel. Mint mindig, most is szembesültem vele, hogy fényévekkel le vagyunk maradva az osztrákoktól, de ebbe most nem mennék bele. Szép, napsütéses időnk volt, egymást érték a borozok és mindegyik tele volt emberekkel, akik felszabadultan beszélgettek, élvezték a napsütést és a gólyák kerepelését. Jó érzés volt ott lenni.

 A hazaút viszontagságairól nem érdemes szót ejteni. 

Amennyire nehezen indult a hétvége, annyira jól sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy egy ennyi élménnyel teli utazást hagyunk a hátunk mögött, igazán nagyszerű emberekkel ismerkedünk meg és beláthatunk a kulisszák mögé is. Azt hiszem, ha visszamehetnék az időben, akkor is mindent úgy csinálnék, ahogy csináltunk. Imádtam ezt a hétvégét, és remélem, mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy részt vegyenek egy In Vino Lídia boresten és megismerjék Sopront!

Szeretettel:

Egy átlagos lány tollából