KÉTKERÉKEN A NYUGATI HATÁR MENTÉN – CSOPORTOS AJÁNLAT

Ismerje meg a nyugati országrészt kétkeréken igazán környezetbarát módon.

Legyen az úti cél Liszt Ferenc szülőháza, a Fertő tó vagy Kőszeg vára, az élmény garantáltan felejthetetlen lesz.

Megterveztük a legjobb utakat, hogy Önnek csak tekernie kelljen!

A választható útvonalakról röviden:

Liszt Ferenc Túra

Könnyed, akár kezdőknek is ajánlott útvonal Sopron és az ausztriai Raiding település között, ahol az úti célunk végén megtekinthetjük Liszt Ferenc szülőházát.

Fertő túra hajózással

Közepes nehézségű túra, melyet Fertő tavi hajózással színesítünk. A világörökség részévé nyilvánított Fertő-tó partján nádasrengetegek mellett elhaladva megismerjük a vidék legszebb tájait mind a magyar, mind az osztrák területeken. 

Kőszegi kerékpártúra sörkóstolással

Közepes nehézségű hegyvidéki túra, melynél kipróbálhatjuk milyen vasúttal megközelíteni az indulópontot. Az út alatt elhaladunk a Kőszegi vár, a Hétvezér forrás, Velem község és Cák településen, majd a végállomáson megízlelhetjük az igazán kőszegi sört.

Hansági menekülő-túra

Hangulatos túra vonatozással egybekötve Ausztriából a Hansági Főcsatornához, mely alatt megcsodálhatjuk a környék madárvilágát, akár hivatalos megfigyelő pontokról is. Az út végén eljutunk Kapuvárra, ahonnan vasúti közlekedéssel visszaérkezünk Sopronba.

Jáki körtúra

Gyakorlottabb kerékpárosoknak ajánlott informatív túra, mely alatt megtekinthetik a csodás Jáki templomot és az osztrák-magyar határon fekvő 2011-ben nyitott Határélmény Parkot is. Vasúti közlekedéssel egybekötve ajánljuk.

Locsmánd-Büki fürdőtúra

A Kőszegről induló túra áthalad az ausztriai határmenti településeken (Klostermarienberg, Rattersdorf és Mannersdorf, Frankenau, Lutzmannsburg), majd magyar területen folytatódik tovább Bük irányába, ahol Bükfürdőn akár a híres termálfürdőt is kipróbálhatják. Vasúti utazással egybekötve ajánljuk.

A szolgáltatás ára:

  • 65 € -tól /fő/ éjszaka- Kétágyas szobában 
  • 83 € -tól /fő/  éjszaka - Egyágyas szobában

A szolgáltatás tartalmazza:

szállás klimatizált szobában

svédasztalos reggeli (7:00-10:00)

félpanziós vacsora (18:00 – 21:00), melyet háromfogásos menü vagy 25 fő vendég felett büfé formában ajánlunk, séfünk szezonális kínálatából. Ettől eltérő időpontban való étkezést, illetve speciális igényt felár ellenében biztosítunk. 

kerti úszómedence használata (júniustól szeptemberig)

Egyedi városi panorámás wellness részlegünk (Sky Wellness) használata: Infra & sókabin, finn szauna, gőzkabin, pezsgőfürdő egyedi városi panorámával, pihenő tér, modern fitneszterem (Igénybe vehető előzetes regisztráció és kaució ellenében.)

térítésmentes internet elérési lehetőség (vezeték nélküli internet)

sorompókkal és kamerával megfigyelt parkoló-autóbusz számára is

Két választott program az alábbiak közül az útvonaltól függően: Liszt Ferenc Emlékmúzeum belépőjegy, Fertő tavi hajójegy, Kőszegi Sörkóstolás

az ajánlat ára nem tartalmazza az esetleges vasúti szállítás költségét (útvonaltól függően változó ár, a jegyvásárlásban és kerékpárszállítás szolgáltatás lefoglalásában segítséget nyújtunk)

az ajánlat ára nem tartalmazza a kerékpárbérlés díját, igény esetén helyi partnerrel segítünk a bérlésben

Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák, mértéke 450 Ft / fő / éj (cca. 1,5 EUR)

Az adó tájékoztató jellegű, mértéke a törvényi szabályozás szerint változhat.

Áraink tartalmazzák az általános forgalmi adót, de nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót.

Áraink jutalék szempontjából nettó értendőek.

A fenti árak min. 20 fő esetén érvényesek!

Csoportos  vasúti kerékpárszállítás esetén a szolgáltatás előre megrendelése szükséges legalább a túra előtt 7 nappal. Kérjük, jelezze ez iránti igényét értékesítő kollégánknak.

RÁADÁS ÉLMÉNY:

Hogy az élmény valóban örök maradjon, örökítse meg a túra legjobb pillanatait egy-egy fényképpel, töltse fel Facebook oldalunkra és mi díjazzuk a legjobbakat. Használja a #hotelsopron és #kétkerékennyugaton hashtageket.

PROGRAM:

1. nap

Megérkezés, majd az első választott útvonal teljesítése

Pihenés a szállodában és bőséges vacsora (18:00-21:00)

2. nap

Büféreggeli  elfogyasztása és kellő energia beszerzése 

A 2. útvonal teljesítése

Pihenés a szállodában és bőséges vacsora (18:00-21:00)

3. nap

Büféreggeli  elfogyasztása és kellő energia beszerzése, majd hazautazás


Az útvonalakról bővebben:

Liszt Ferenc túra

Útvonal: Hotel Sopron – Harka – Sopronnyék (Neckenmarkt) – Doborján (Raiding) – Harka – Hotel Sopron

Táv: kb. 25 km (szintidő: 3 óra)

Indulás a Hotel Sopronból, ahonnan főként kerékpáros úton eljutunk Harkára, majd a két települést összekötő határon át érkezés Neckenmarktba (Sopronnyék), közben megcsodálhatjuk az út mellett elterülő szőlőültetvényeket a határ mindkét oldalán. Neckenmarktból rövid pihenő után indulás tovább Raidingba (Doborján), Liszt Ferenc szülőházához, ahol voucherrel megtekinthetjük, Liszt Ferenc szülőházának kiállítását. A pihenőt követően indulás vissza Sopronba az odavezető úttal megegyező útvonalon (Neckenmarkt, Harka, Sopron)


Fertő-tó túra hajózással

Útvonal: Sopron- Mörbisch – hajóval Illmitz – Pomogy – Fertőd – Hegykő – Hidegség – Balf – Sopron

Táv: kb. 65 km

Soprontól a Fertő-tó kerékpárúton csak 10 km, de az oda vezető élmény még több, ha sorra vesszük a látnivalókat. Induljon tehát a kerékpártúra a Hűség városától a világörökség részévé nyilvánított Fertő-tó partjáig. Kezdetnek a Fertő-tó irányát jelző kerékpárutat követve – csak lefelé gurulunk Tómalom, majd Fertőrákos felé, innen a csak kerékpárosoknak és gyalogosoknak átjárható határátkelőn keresztül haladunk tovább.  A Sopront Fertőrákossal összekötő út kanyarulatában a kőfejtő előtt ágazik el a Fertőmeggyesre vezető aszfaltos út. Innen indulunk az osztrák határ felé az enyhén lejtő, jó minőségű aszfaltos úton. Hamarosan szép kilátás nyílik jobbra a Fertő tó nádasrengetegére, és erdők, szőlőskertek között 2,5 km-t kerekezve érünk a csak gyalogosoknak és kerékpárosoknak átjárható határátkelőhöz.

Közvetlenül a határ előtt még a magyar oldalon, bal oldalt lévő kis, elég jellegtelen épület alatt rejtőzik a Mithras-szentély, melyet a környéken szolgáló római katonák építtettek Mithras, a napisten tiszteletére. A sziklába vájt szentélyben közel kétezer éves festett domborművet láthatunk. A szentély csak nyáron hétfő kivételével van nyitva, szeptembertől csak előzetes bejelentkezés esetén látogatható.

Enyhe lejtőn gurulunk be Mörbisch-be (Fertőmeggyes), már a falu határában a szépen gondozott szőlőültetvények is mutatják, hogy híres bortermő vidéken járunk. A jelzett B 10-es kerékpárút egyenesen a falu főutcájába vezet. A bájos kis Mörbisch fő jellemzője a főutcából nyíló kis közök, „Hofgassé-k”, igazi különlegességnek számítanak ezek a főutca mindkét oldalából nyíló keskeny kis udvarok, közök. A legtöbbe be is mehetünk, az egyik a helytörténeti gyűjteménynek ad otthont, egy másik pedig hangulatos, szőlőlugasos étteremnek. Egymástól nincs messze a falu két, egymásra kívülről nagyon hasonlító, fehérre festett temploma, az első a kisebb, de régibb katolikus, a második az evangélikus felekezeté. Mörbisch (Fertőmeggyes) városában a Fertő tó partján találjuk a kikötőt, ahol a Drescher társaság hajóját megkeresve hajón folytathatjuk utunkat egészen Illmitzig. Itt ismét kerékpárra pattanva a csodás Fertő tó partján, a nádastenger peremén kerekezve eljutunk Pamhagen (Pomogy) várrosába, majd a magyar oldalon folytatva utunkat Fertőd, Hegykő, Hidegség, Balf településein keresztül egészen Sopronig.  Az útvonalat végig jól jelzik útjelző táblákkal.


Kőszegi kerékpártúra Sörkóstolással

Túra hossza: 42 km
Nehézsége: Közepes
Terep: Hegyvidék
Tájegység: Kőszegi-hegység és a Vas-hegy

A soproni vasútállomásról Kőszegre reggel 8 órától este 8 óráig szinte óránként indulnak vonatok kb. másfél, 2 órás menetidővel, szombathelyi átszállással. Kerékpárszállítás felár ellenében lehetséges a vonatokon. A vonatról Kőszegen leszállva induljunk el a kőszegi várhoz, amely parkolójából indul a kerékpártúra. A Várkör utcán, Ady Endre utcán keresztül tekerve érjük el a Temető utcát, amelyen tovább haladunk, immár a zöldkerékpáros jelzést követve. A várost elhagyva jobb kéz felől találunk rá a Panoráma körútra. Itt elhagyjuk a zöldkerékpáros jelzést (amely egyenesen halad tovább), és elkezdünk mászni a hegyre fel. Kb. 6 km múlva érjük el a csúcsot. Útközben a sípályák, valamint a Szálasi bunker mellett haladtunk el. A csúcs után érjük el a magyar-osztrák határt immár a kék kereszt jelzést követjük néhány km alatt. Jobb kéz felől lesz a Hétvezér forrás, ahova egy vízvételre érdemes kitérni. Miután a kékkereszt jelzés lekanyarodik utunkról 1 km múlva érjük el a volt határőrs épületét. Innen egy rövid mászás, majd egy szintén nem túl hosszú lejtő után ismét emelkedni kezd az út. Itt kezdődik túránk leghosszabb emelkedője, ahonnan 330 m-ről 725 m-res magasságig másunk fel durván 13 km alatt. Közben egy kis pihenőt a Stájerházak meglátogatása jelent. Jó érzés lesz itt arra gondolni, hogy már túl vagyunk a 2/3-ad távon emelkedőben és kilométerben. A Stájerházak után aszfalt utunk kettéválik. Mi jobbra tartunk az "Y" kereszteződésben, amelynek az egyik villájába érkeztünk, és a másikban folytatjuk utunkat. Hamarosan elérjük a volt határőr laktanyát, valamint a Hörman-forrást, amely a csúcs elérését jelenti számunkra. A csúcs után pihentető lejtőzés vár ránk. Szépen átgurulunk Velem községen és innen közúton haladva Kőszegszerdahely és Cák falvakat érintve visszaérünk Kőszegre. A Rohonc és a Velemi utcán áttekerve a Temető utcába jutunk, és a már ismert úton visszafelé haladva jutunk el a kiindulási pontra. Utunk végeztével látogassunk el a Bécsikapu étterembe, ahol a leadott voucher ellenében átvehetjük jól megérdemelt kőszegi sörkülönlegességünket. Hazautazás vonattal Kőszegről Sopronba. A vonat ebben az esetben is szinte óránként közlekedik reggel 08 és este 20:00 óra között.


Hansági menekülő-túra

Pomogytól a menekülők útján át Kapuvárig

Útvonal:  Sopronból vonattal Pamhagen – Tadten – Andau – Kapuvárról vonattal Sopron

Hossz kerékpárral:  42–47 km (útiránytól függően)

A kerékpártúra kiindulópontja az ausztriai Pamhagen, amely vonattal Sopronból fertőszentmiklósi átszállással érhető el. Pamhagentől két úton is eljuthatunk a szomszédos Wallern településre, ahonnan a főút melletti elkülönített sávban, valamint hangulatos mezőkön át kerekezhetünk tovább Tadten felé. Tadten, magyar nevén Mosontétény környéke, köszönhetően a mocsaras réteknek, egy egyedülálló túzokrezervátumnak ad otthont. Innen két úton is eljuthatunk az országhatár részét képező Hansági-főcsatornához:

Közvetlenül a főcsatorna felé vesszük az irányt. Útközben a térség madárvilágát csodálhatjuk meg közvetlen közelségből, valamint az út mentén felépített számos megfigyelőállásból. Ezen a szakaszon számos, külföldről is érkező vendég tölti itt szabadidejét, és jól felszerelt eszközökkel dokumentálva hódol e különleges elfoglaltságnak.

Andau (magyar nevén Mosontarcsa) felé megyünk tovább, ahol egy becsületkassza-alapon működő, önkiszolgáló zöldségstandon is vásárolhatunk, majd az ún. menekülők útja felé kanyarodunk, amelyen az erőszak és kirekesztés ellen szóló szoborcsoportok, valamint a menekülést illusztráló alkotások figyelhetők meg.

A Hansági főcsatorna felett az Andaui-híd ível át. A két országot összekötő, 7 méter széles fahíd kezdetben a helyi gazdálkodókat szolgálta földjeik eléréséhez, később pedig a kiűzött német, majd az 1956-os forradalom idején mintegy 70 ezer fős magyar menekültáradat indult meg Ausztria felé. A forradalom idején felrobbantott, majd 1996-ben újjáépített híd mára a szabadság és a béke szimbólumává vált.

A csatorna magyar oldalán kavicsos, de jól járható úton kell haladnunk a hansági erdős területen, és a Kis-Rábán át a Kistölgyfamajor felé vezető közútig.

Innen már csak egy rövid szakaszon kell alacsony forgalmú közúton biciklizni, hiszen az út további része egyértelműen kitáblázott, és fedett pihenőhelyekkel tarkított kerékpárúton át vezet egészen Kapuvárig, ahol a „Centrum” feliratú táblákat kell követnünk.

A város vasútállomása a 85-ös főutat keresztezve, a Rákóczi Ferenc utca fasorának hűs árnyékában húzódó kerékpárúton, majd a sorompó előtt balra kanyarodva, a Vasút soron át közelíthető meg.


Jáki körtúra

Jákról a Határélmény Parkon át Jákra

Útvonal: Sopronból vonattal Ják-Balogunyom vasútállomás – Ják – Szentpéterfa – Bildein – Pornóapáti – Nárai – Ják-Balogunyom vasútállomásról Sopronba vonattal

Hossz kerékpárral: 44 km

A jól kitáblázott, elsősorban közúton vezető körtúra Ják-Balogunyom vasútállomásról indul, ahova Sopronból is eljuthatunk közvetlen vonattal. Az impozáns Jáki templom kerékpárral történő megközelítéséhez vállalnunk kell a közutakon való kerekezést, ám csúcsidőn kívül elenyésző a gépjárművek aránya, ráadásul az egyértelműen kitáblázott útszakaszoknak köszönhetően térkép nélkül sem tévedünk el. A túra a közúti vonalvezetés miatt gyakorlottabb kerékpárosoknak ajánlott!

Szombathely felől érkezve a vasúti pályával azonos irányba indulva, majd a jobbra lévő vasúti átjárón áthaladva, egy kisforgalmú közúton 5 km után érhető el Ják, amelyen az égbe magasodó templomtornyok hívogatóan néznek az arra járókra. A 13. században alapított, három szakaszban épített, egykori bencés kolostort többször is átépítették, homlokzatát pedig 2013-ban újították fel. A templom előtt a középkorban plébániaként működő Szent Jakab kápolna tekinthető meg. A Jáki templom a hazai román stílusú építészet egyik meghatározó alkotása.

Jákról Körmend felé kell továbbindulni, majd 6 km megtétele után a kerékpáros táblákkal is jelzett útelágazásnál jobbra kanyarodni, hogy egy újabb 6 km kerekezéssel megérkezzünk Szentpéterfára, ahol étterem és fagylaltozó nyújthat némi felfrissülést. A többségében horvátok lakta település az 1923-as népszavazáson a Magyarországhoz tartozás mellett döntött, így az a „Communitas Fidelissima”, azaz a „Leghűségesebb Község” címet viseli.

A 2007-ig működő határátkelő az Alkotmány utca végén, a családi házak közvetlen közelében található. Utunk innen egyenesen Bildein felé vezet tovább, ahol a 2011-ben átadott Határélmény Park (Grenzerfahrungsweg) tekinthető meg. Az országhatár és a falu között, a Pinka két oldalán található tematikus parkban őrtornyok, bunkerek, labirintusok és képekkel illusztrált leírások nyújtanak nagyoknak és kicsiknek egyaránt kellemes kikapcsolódást. Észak felé haladva egy, a Pinka-híd melletti, kb. 200 m-es kavicsos út vezet vissza az aszfaltozott útra, Pornóapáti felé.

Pornóapátit elhagyva Szombathely irányába indulunk tovább egy kisebb emelkedőkkel, és lejtőkkel egyaránt tarkított közúton, majd 8,5 km megtétele után Náraiba érkezzünk.

Ha Náraiból Szombathely felé haladhatunk tovább, újabb 8,5 km-es tekerés vár ránk.Ha Náraiból az útelágazásnál jobbra fordulunk, egy barátságos, keskenyebb aszfaltúton érkezünk ismét Jákra, 10 km megtétele után. Innen Ják-Balogunyom vasútállomás a már ismert módon érhető el.


Locsmánd-Büki fürdőtúra

Kőszegről Locsmándon át Bükre

Útvonal: 

„A” útvonal: Sopronból vonattal Kőszeg vasútállomás – Rattersdorf – Mannersdorf – Klostermarienberg – Frankenau – Lutzmannsburg – Zsira – Szakony – Bük vasútállomás (– Bükfürdő), innen vonattal Sopronba

Hossz kerékpárral: 37 km

„B” útvonal: Sopronból vonattal  Kőszeg vasútállomás – Horvátzsidány – Ólmod – Klostermarienberg – Frankenau – Lutzmannsburg – Zsira – Szakony – Bük vasútállomás (– Bükfürdő), innen vonattal Sopronba

Hossz kerékpárral: 34 - 37 km

A döntően kiépített kerékpárúton vezető túra a kőszegi vasútállomásról indul. Sopronból Kőszegre hétköznap óránként indulnak motorvonatok, így az indulás időpontját a túra teljesítésére szánt egyéni idő alapján választhatjuk meg. Egy átszállással számoljunk Szombathelyen.

Ha a műemlékekben igen gazdag, színes óváros felfedezésével kezdünk, majd az egykori határátkelő felé kerekezünk, akkor Rattersdorf és Mannersdorf érintésével érhető el Klostermarienberg.

Ha az állomástól tovább haladva Horvátzsidány felé vesszük az irányt, akkor egy 6 km-es, emelkedőkkel is tarkított országúti szakaszon érjük el a települést, ahonnan kellemes, falusi összekötőút vezet a részben horvát nemzetiségű lakosságáról, valamint a szőlőhegyen álló barokk kápolnájáról híres Ólmodra. Innen a Klastromi út felé haladva egy erdei, murvás úton csatlakozhatunk a Klostermarienberg felé vezető aszfaltozott vándorútra.

A túra hátralévő részén egészen Bükig elkülönített bringaúton és mellékutakon haladhatunk.

A túra ezután Ausztriában folytatódik tovább, Klostermarienbergig, amelynek 18. században épült barokk stílusú katolikus temploma nyújt impozáns látványt.

A településről az osztrák B45 jelzésű utat követve, a gyümölcsöskertek mellett elhaladva érünk ki egy alacsonyabb forgalmú közútra, ahonnan 3 km megtétele után érkezünk Frankenauba. A település az előbb említett közutat keresztezve egy valamelyest hosszabb, alternatív kerékpárúton is elérhető, szintén a B45 jelzést követve. A vinotékáiról és élményfürdőjéről híres Lutzmannsburg (Locsmánd) településre a falvak mögött húzódó, szép vonalvezetésű kerékpárút vezet, külön leágazással Zsira felé.

A túra további, 10 km-es magyarországi szakaszán még a lakott területeken is a közúttól elválasztott, jelzett kerékpárúton élvezhetjük a kerékpározás szabadságát. Zsira látványosságai közül említésre méltó a Rimanóczy-kastély. Az épület eredete nem ismert, ám az egykoron Esterházy Mária hercegnő által lakott, majd később kolostorként működő épület ma egy szociális otthonnak ad otthont.

Gyalókán az 1761-ben épült Keresztelő Szent János templom kertjében kellemes, padokkal és asztalokkal ellátott pihenőhely áll rendelkezésünkre. Szakony község érintésével érhető el a fürdőtúra végpontja, Bük, amelynek vasútállomása a sorompó előtt balra fordulva, gyógyfürdője pedig egyenesen továbbhaladva érhető el.

A útvonal:

B útvonal: